Irány Malajzia

2018 az álmok valósággá válásának éve

 

Kazincziné Batta Mónika

Kazincziné Batta Mónika

A 8-as egy varázslatos szám. Nem csak azért, mert elfordítva a végtelen jelét adja, ami az egymásba visszatérő vonal körkörös mozgását mutatja, ezzel fejezve ki a lét, mint energia folytonosan, dinamikus, lüktető változását, hanem mert 8 éve, mikor csatlakoztunk a DXN kötelékéhez, az első kívánságom az volt, hogy egyszer legalább látni szeretném a farmot élőben. Számunkra a Malajziai út egy ilyen álom megvalósulása volt, ami 2017. júniusában kezdődött, 8 hónap múltán, 2018. január végén élesedett ki és 2018. május 8-án ért véget.

 

Az út, indulástól, érkezésig 8 napot vett igénybe, amiből csodás 5 napot Malajziában tölthettem.

Első körben meglátogattuk a DXN farmot Alorsetarban, majd egy csodás napot tölthettünk Penang lenyűgöző szigetén, megnézve a trópusi őserdő számtalan színben pompázó virágairól híres botanikus kertjét, ahonnan szédítő kilátás nyílt Malajzia második legnagyobb városára és az ország leghosszabb, 13 km hosszú hídjára. Elmentünk egy autentikus kínai kikötővárosrészbe, megcsodálhattuk, a malájok által félteve őrzött, fiatal Lengyel művész falfestményeit és a nap végén, színvonalas szállásunk saját partjáról csodálhattuk a számomra megunhatatlan Naplementét. Végezetül 6 órás buszúttal eljutottunk Kuala Lumpurba, ahol részesei lehettünk a DXN 25. születésnapi fogadásán. De az érzésről és a hangulatról többet mond egy fénykép és még többet egy, az emlékekből összeállított videó  (lentebb).

Irány Malajzia plakát

Irány Malajzia plakát

Számomra az indulás napjáig való eljutás útja volt a legnagyobb kihívás. Az az 1 év, mikor Ferim fejéből kipattant, hogy ezt a kihívást, az együtt töltött 30 évünk alkalmából megcsinálja nekem és a reptéren való elbúcsúzás pillanatáig, extrém lelki hullámvasút jellemezte. Eddig a pillanatig nem utaztam nélküle, nem hogy külföldre, de még belföldön sem igazán, ilyen messzire pedig még soha és 30 éve repülőn sem ültem. A félelmem csak tovább fokozta, hogy nem beszélek idegen nyelveket.

Irány Malajzia DXN kvalifikacio

Irány Malajzia DXN kvalifikació

A DXN által kiírt kihívás feltételei bár nem voltak egyszerűek, de nem is volt lehetetlen. Ezért vágtunk bele. Januárban, mikor kiderült, hogy Európában egyedüliként megnyertük az utat, összeszorult a gyomrom. A fenti okok miatt, pánik lett úrrá rajtam “Egyedül biztos nem megyek!”.  🙂 Az út nem volt átruházható, csak én vehettem igénybe.

Lázas keresgélés, információ gyűjtés vette kezdetét, olyan ismerősöktől, akik már jártak Malajziában. Olyan infók érdekeltek mint, hogyan lehet tájékozódni a reptéren, mit érdemes figyelembe venni, mit és mennyit vihetek és hozhatok a csomagba, kell-e oltás, biztosítás, mennyi és milyen valutát vigyek vagy  elég a bankkártya, esetleg mindkettő, milyen időjárásra készüljek, mi a legjobb fordító program, ami telefonon is alkalmazható, kedvező internet elérés, külföldi hívás beállítás, biztonság, stb. ,,,,? A legfelső mentorunk, Kócsó László volt az egyik legnagyobb segítségünk, de a barátok és az ismerősök rengeteg aprósággal gazdagították az ismeretemet, ami egyre nagyobb megnyugvást hozott számomra, amit ezúton szintén szeretnék megköszönni!

Viszont akkor nyugodtam meg teljesen, mikor megtudtam, hogy a cég fizetősen is hozzáférhetővé tette az utat és rajtam kívül még 9-en jönnek. Mivel 10 főre nőtt a csapat, a magyarországi DXN iroda idegenvezetőt is adhatott mellénk, aki ismeri az utat, beszéli a nyelvet, van helyismerete,,,. Így, rendes turistacsoporttá váltunk. Közben, a könnyebb felkészülés és kommunikáció érdekében, néhány DXN vezető (Faragóné Keserű Judit és Specht József) fejéből kipattant, hogy külön facebook csoportot hoznak létre számunkra, ahol, még indulás előtt minden fontos részletet megtudtunk beszélni és még indulás előtt megismerhettük egymást.

Mire elérkezett a várva-várt nap, már teljesen nyugodt voltam és a Penangi tengerpart Naplementéjének nyugalmában hálát adhattam Ferimnek, az összes segítőmnek, a sorsnak és nem utolsó sorban a DXN vállalatnak, hogy lehetővé tette számomra ezt a felejthetetlen utat és lelki fejlődést. Ami ráadásajándéka volt ennek az útnak, hogy útitársaimban hatalmas szívű és lelkű Embereket ismerhettem meg. Jó volt veletek! Csodás út volt!

Köszönöm!

Kazincsiné Batta Mónika, Kazinczi Ferenc

Kazincsiné Batta Mónika, Kazinczi Ferenc, Kazinczi Márton

Irány Malajzia DXN jutalomút

Irány Malajzia DXN jutalomút

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Most jöjjenek az ígért videók, hogy Te is egy kicsit átélhesd, az utat.

Kellemes kikapcsolódást és ha kedvet kapnál hozzá, hogy valamikor Te is ingyen utazhass Malajziába, vedd fel velünk a kapcsolatot +36 30/2058 160 és látogass el suttogó MLM oldalunkra!

 

 

Ha kíváncsi vagy a fotókra, a facebook profilomon kedvedre nézelődhetsz: DXN farm galéria , Penang szigetén galéria , Petronas ikertornyok galéria

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.